Ez a könyv Boldog Sándor István életéről szól, a szalézi rend szentté avatási posztulátorának a tollából.
A könyvet korabeli dokumentumok, tanúságtételek és gazdag képanyag teszi még érdekesebbé, miközben feltárul előttünk a második világháborút megelőző és az azt követő magyar történelem egy szelete, és megismerjük ezt a hitéhez és küldetéséhez mindhalálig hűséges szalézi szerzetes testvért.
Sándor Istvánnak is volt példaképe: Don Bosco. Ő is úgy akart élni, imádkozni, nevelni és tanítani, ahogyan atyja és mestere tette. Ezért imáiban Don Bosco lelkét kérte, Don Bosco életét szemlélte. Mit jelentett számára Don Bosco lelkületével élni? A boldoggá avatásért végzett imádságunk ezt így fejezi ki: „Ideálja a katolikus sajtó, Isten házának szépsége és a fiatalok nevelése volt.” Őt is a fiatalok üdvösségéért való tenni vágyás fűtötte. Nem kevesebbet akart, mint Don Bosco: Krisztust adni a fiataloknak…
Hogyan kerültek szerzetesek ávósokkal egy perbe? Tényleg minden ÁVH-s gonosz volt? Miért helytelen leügynöközni mindenkit, akinek a neve szerepel a megmaradt III/III-as dossziékban? És mit vétettek a szaléziak, hogy egyiküket, Sándor Istvánt, 1953. június 8-án kivégezték? A válaszokat és a részletek megismerését a nyilvánosság számára eddig kevésbé hozzáférhető források alapján rendszerezi a szerző, miközben olyan, a hétköznapi ember jó közérzetét biztosító kultúrtörténeti csemegéket is felvillant, mint a Fradi-Újpest örökrangadó.
Sándor István szalézi testvért (1914-1953) a „pártőrség pere” néven ismert koncepciós per harmadrendű vádlottjaként ítélte halálra és végezte ki a kommunista diktatúra. Nem volt egyéb bűne, mint hogy hű maradt mesteréhez, Don Boscóhoz és utolsó leheletéig az ifjúságot szolgálta. Boldoggá avatását 2006-ban kezdeményezte a Szalézi Tartomány.
A könyv szerzője P. Szőke János szalézi atya, a boldoggá avatási ügy posztulátoraként a gondosan összegyűjtött iratanyagból állította össze ezt a rövid életrajzot.
